A színházi nevelésről

A drámapedagógiai tevékenység azon ága, melyben más dramatikus tevékenységformáktól eltérően nagyobb teret kap a színházi formanyelv alkalmazása. (Magyar nyelven is alkalmazott angol rövidítése az angol Theatre in Education elnevezés után: TIE.) A színházi nevelési programok esetében azonban a színház minden esetben eszköz, azaz mindig alárendelt annak a témának, amelynek megértésében változást kívánnak elérni a társulatok. A színház eszköz-funkciója ugyanakkor nem jelenti a művészi minőség iránti igény feladását.

Kiindulópontja az, hogy a gyerekek, a fiatalok társadalmunk aktív, cselekvő és gondolkodó tagjai. Mint minden embernek, nekik is alapvető szükségletük az őket körülvevő világ megértése, és ez folyamatos kölcsönhatásban van önmaguk megismerésével. Ennek a bonyolult folyamatnak a középpontjában a társadalom által elfogadott, képviselt értékek, és a személyes, emberi értékek ütköztetése áll. A színházi nevelési foglalkozások minden esetben társadalmi, erkölcsi vagy lélektani problémákat járunk körül a gyerekekkel, fiatalokkal közösen. A TIE-társulatok a színházat és a drámát eszközként használják, a cél minden esetben a probléma megértésének elmélyítése.

A színházi nevelés módszerének lényege, hogy a nézőket aktívan bevonja a színházi folyamatba, a színházi előadásba. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek, fiatalok nemcsak megfigyelői, hanem sokszor írói is a színpadon megjelenített történetnek, és ez a történet játékban, a helyzetek eljátszásával születik. A színész-drámatanárok által színpadra vitt történet fókuszában mindig valamilyen társadalmi, erkölcsi probléma áll, amelyet a gyerekekkel közösen vizsgálnak meg oly módon, hogy az előadást több ponton megállítják, s az addig látottakat, a látottakkal kapcsolatban felmerülő kérdéseket a közönség aktív közreműködésével vizsgálják meg, a dráma módszereit alkalmazva. Mindez a folyamatot tervező és segítő színész-drámatanárok közreműködésével történik, annak érdekében, hogy a résztvevők tapasztalathoz - biztonságos keretek közt megszülető tapasztalathoz - jussanak.

A színész-drámatanárok hisznek abban, hogy a programjaikon megszülető tapasztalat nagy fontossággal bírhat a gyerekek számára, rögzülése nem csupán az intellektus szintjén, hanem érzelmi szinten is megtörténik.

A színházi nevelési foglalkozás olyan helyzeteket teremt, amelyekben a gyerekek felelősséget vállalnak önmagukért. Sokszor olyan szélsőséges példákat mutat, amelyekkel még a legkényelmesebb nézőt is állásfoglalásra kényszeríti. Az emberi állapot végleteit mutatja meg, amelyekbe önmagunkat belehelyezve meghatározhatjuk saját viszonyunkat az adott problémához. Ebben a folyamatban a színház mindig eszköz. Olyan eszköz, amely színházi eljárások, technikák alkalmazását és átfogó, elsődleges nevelési célt feltételez. A cél a megértés elmélyítése abban a témában, amelyet a színházi nevelési program kijelöl. A módszer egyben a problémamegoldás, a problémakezelés módjának javítását tűzi ki céljául, mely a tanulás, a felnőtté válás alapját (is) jelenti.

A gyerekek tehát ezekben a helyzetekben felelősséget vállalnak magukért. Ha ezt sikerül elérni, gondolhatjuk, hogy a világért, a társadalomért, a többi emberért is felelősséget fognak érezni.

Magyarországon a TIE-programokat általános és középiskolai osztályok látogatják általában tanítási időben - elfogadva ezzel azt, hogy a színházi nevelés kiegészítő jellegű, tanrendbe illeszthető, fontos nevelési metódus -, de természetesen ettől eltérő működési formák is vannak.