Nyitott Kör (Bp. - Szentendre)

Nyitott Kör Színházi Nevelési Társulat (Nyitott Kör Egyesület)

Cím: 2000 Szentendre, Saru köz 3.

Telefon: 30/2255577, 20/5946865, 70/9445585

Honlap: www.nyitottkor.hu

E-mail: info@nyitottkor.hu

Társulati tagok:

TIE most

 Kötéltánc

Színházi-nevelési előadás a hatalomról 15-17 éveseknek az Antigoné alapján

 

Gubancok

Az előadás központi témája a függőség okainak, veszélyeinek feltérképezése, vizsgálata. Azért 13-16 évesek számára szól a foglalkozás, mert ez a korosztály már találkozhat az illegális szerekkel, de tagjai még nem válhattak teljes mértékben a drog rabjává. (Ezt persze nem tudhatjuk bizonyosan.) A fiatalok keresik a lázadás és a szabadság különböző formáit. Életkori sajátosságuk, hogy hirtelen kitágul a világ, megváltoznak a problémák, és az ezekre adott megoldások nem megfelelőek. Ennek egyik következménye, hogy különböző pótcselekvések vagy pótszerek segítségével elfedik a problémát a pillanatnyi megkönnyebbülés elérése érdekében.


Ezen a ponton pedig a szerhasználat csak egy változata a szenvedélybetegségeknek, melyek hasonló okból kifolyólag, hasonlóan súlyos következményekhez vezetnek.
Foglalkozásunkban tehát a függőséget egészen tágan értelmezve szeretnénk vizsgálni. Ezáltal azoknak is hasznos lesz, akik valójában még nem találkoztak kábítószerrel közvetlenül. Ez az élethelyzet viszont számukra is aktuálissá teszi a programon való részvételt.


Bemutatkozás

A Nyitott Kör Színházi Nevelési Társulat 2005 őszén alakult színházzal, tánccal, képzőművészettel, iparművészettel és pedagógiával foglalkozó szakemberekből. Munkánkkal szeretnénk korszerű lehetőséget biztosítani a fiatalok számára azáltal, hogy az Európai Unió ajánlása alapján megszületett kulcskompetenciák „esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség” témájához kapcsolódóan, a drámapedagógia és a művészetek ötvözésével élményközpontú, gyakorlatorientált, interaktív színházi-nevelési programot kínálunk. 2007-ben megalapítottuk a Nyitott Kör Egyesületet, melynek székhelye Szentendrén van. Csatlakoztunk a színházi-neveléssel foglalkozó civil szervezetek Hálózatához, és részt vettünk az évente rendezett továbbképzéseken, illetve találkozókon. Első programunkat 2007-ben mutattunk be a szentendrei Pest megyei Könyvtár (PMK) színháztermében. Az igazságérzet és az érdek befolyásoló szerepét vizsgáltuk döntéseinkben. A foglalkozást őszre átalakítottuk, és tovább játszottuk. 2008 januárjában láttunk neki jelenleg is futó projektünknek, Kötéltánc címmel. Az előadáshoz kapcsolódóan a fiatalokkal közösen vizsgáljuk a hatalom működését, és a hatalom igazságtalanságával szembeni lehetőségeket.

Alapítás: 2005-ben határoztuk el, hogy közösen gondolkodunk, egyesületként 2007 óta működünk

Kapcsolat

Név: Benedek György

E-mail: kommunikacio@nyitottkor.hu

 


 
  
 
 
 
© Színházi Nevelési Társulatok Országos Fóruma Easyweb