Elérhetőségek

RÉV Színház
http://www.revszinhaz.hu/
9024 Győr,
Kodály Zoltán utca 12.


Kövess minket!

RÉV Színház

RÉV Theatre

A RÉV Színház elsődleges célkitűzése, hogy olyan iskolákba, olyan diákoknak vigye el a színház semmivel nem összehasonlítható hangulatát – akár tantermi körülmények közé – akik alig, vagy egyáltalán nem részesülnek ebből az élményből szociális vagy környezeti helyzetük miatt.

Színész-drámatanáraink több éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek mind a színházi, mind a drámás munkát tekintve. Közösségteremtő munkájuk során évről évre több száz diákkal dolgoznak együtt – legyen szó színházi nevelésről, színjátszásról, vagy akár más szabadidős programról, táborokról.

Társulati tagok: Bálint Betty, Balla Richie, Fekete Dorina Flóra, Szántó Dániel

Az elmúlt 10 évben alatt, 1000 programunkon (legyen szó színházi nevelési, részvételi színházi, drámaóráról vagy klasszikus színházi előadásról) több, mint 31.000 néző / résztvevő vett részt Győrben és környékén.

Szervezet vezetője:
Balla Richárd

Működésünk számokban

Szervezet alapításának éve: 2006
Első színházi nevelési program éve: 2006
Eddigi különböző programjaink száma: 14 db
Színházi neveléssel foglalkozók száma: 4 fő
Nevelési program alkalmak száma (előző évad): 125 alkalom
Résztvevők színházi nevelési programjainkon (előző évad): 3279 fő
Elért iskolák száma (előző évad): 32 db

Ezzel is foglalkozunk

  • színházi előadások gyerekeknek vagy fiataloknak
  • drámaóra
  • drámatréning, színházi tréning
  • improvizációs színház
  • képzés
  • fesztivál

Szervezet vállalásai a színházi nevelési és színházpedagógiai szervezetek együttműködésében

A vállalások listáját csak belépett felhasználók láthatják.

Programjaink

Már nem játsszák
Péter szeretné a nyarat barátaival tölteni, de édesapja kérésére dolgozni kezd. Itt ismerkedik meg osztálytársa húgával, Zsófival. A kibontakozó kapcsolatban Péter a szüleitől hozott feszültségeket és rossz mintákat egyaránt felhasználja ahhoz, hogy...
11-12. évfolyam
Benedek és Panna, mindketten 12 évesek, évfolyamtársak, és az utóbbi időben egyre többet találkoznak kettesben, titokban – főleg az osztálytársak elől rejtőzködnek, nehogy azt gondolják, szerelmesek egymásba, de a szüleiknek...
6-7. évfolyam
Elérhető
A történet Mátyás király álruhás országjárásaiból indul ki. A hátszegi báró híre eljut Budára is, így a fiatal Mátyás útra kel, hogy meggyőződjön arról, hogy igazak-e a hátszegi báró igazságtalanságairól...
2-3. évfolyam
Már nem játsszák
Amikor egy diák része lesz egy közösségnek, meg kell találnia benne a helyét, és ha ez nem megy neki, segítenek a többiek. Az más kérdés, hogy a ráruházott szerepkörben, a...
9-10. évfolyam
Már nem játsszák
Patrik egyrészt egy tök átlagos 14 éves srác. Normális a családja, és úgymond normálisak a barátai is. Mégis elüt az átlagostól: színésznek készül, ha teheti, verseket tanul. Beleszeret Dinába, az...
9-10. évfolyam
Magyarországon a becslések szerint közel egy millió alkoholista él, minden tágabb családban akad alkoholbeteg, szinte nincs család, amelyik ne lenne érintett. Ugyanakkor a közoktatásban (iskolai környezetben, nevelési helyzetekben) alig esik...
11-13. évfolyam
Elérhető
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy iskola. Egy évfolyam. Szeptember. Tanévkezdés, ami sosem egyszerű. A nyár során új kalandok hősei leszünk, továbbírjuk személyes történetünk – így van ez...
3-4. évfolyam
Balla Richárd
Elsődleges csoport admin
Balla Richárd
Színházi nevelési szakember
Balláné Bálint Bernadett
Balláné Bálint Bernadett
Színházi nevelési szakember
Lakatos Dorina
Lakatos Dorina
Színházi nevelési szakember
Szàntò Dàniel
Szàntò Dàniel
Színházi nevelési szakember