Radnóti Miklós Színház, RIM - Radnóti Ifjúsági Műhely
http://radnotiszinhaz.hu/rim/
1065. Budapest,
Nagymező u. 11.
A Radnóti Színház 2012-ben indította színházi nevelési programját. A Radnóti Ifjúsági Műhely 2015-ben kezdte meg működését, a műhely tevékenysége Kováts Adél igazgatósága alatt teljesedett ki. A RIM működése óta a legtöbb korosztályt megszólította.
Jelenleg középiskolás, egyetemista és felnőtt korosztállyal dolgozunk. Programjaink során lehetőséget biztosítunk a közös játékra, a közös alkotásra és az együtt gondolkodásra. Színházi, drámapedagógiai konvenciók és a szociodráma elemeinek felhasználásával segítjük elő a résztvevők személyiségének, készségeinek, gondolkodásmódjának fejlődését. Mindeközben csoportjaink ismerkednek a színházi munkafolyamatokkal, műfajokkal, a színház hatásmechanizmusával. A műhely célja, hogy a résztvevők idővel értő nézővé és tudatos kultúrafogyasztóvá váljanak. A programok hozzájárulnak ahhoz, hogy a társadalom aktív tagjai lehessenek, akik nem csak elfogadják, de formálják is a körülöttük lévő világot.
Munkatársak
Durst Móni: a Radnóti Ifjúsági Műhely vezetője. Bölcsész diplomáit az ELTE-n szerezte 2000-ben. Drámapedagógusként, gyerekszínjátszó rendezőként különböző közintézményekben és a Független Színháznál szerzett tapasztalatot. Pszicho- és szocio dramatistaként civil kezdeményezésekben és projectekben dolgozott. Részt vesz a hazai szociodráma képzés kidolgozásában és tananyag megalkotásában. Hosszú távú célja nyitni a műhellyel a közönség és a részvételi színházi formák felé.
Hlinyánszky Doma: 2021-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor–drámajátékos szakirányú képzésén. Szakmai gyakorlatként másfél évig tanított a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium dráma tagozatán. Több színjátszó csoportot vezet Budapesten és vidéken is. A drámás formák alkalmazása számára a közösségépítés és a személyiségfejlődés eszközei. Dolgozott már irodalom tanárként és tanítóként általános iskolában, volt színházi dramaturg, díszítő, rendezőasszisztens, rendező és színész, tartott rendhagyó irodalomórát a kortárs költészetről, vidéki településekhez tartozó interaktív fórumot és online drámaórát, szervezett slam poetry estet, fesztivált és táborokat. Célja, hogy a színház ősi közösségteremtő erejét és a közös előadás elemzést megtartva, hidat képezzen a mű és a mű befogadója közt.
Szendrey Gitta: A középiskolát Debrecenben végezte az Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán. Ezt követően a Színház- és Filmművészeti Egyetem első drámainstruktor drámajátékos szakirányú képzésén tanult, ahol 2017-ben szerzett diplomát. 2020-ban végzett a Károli Gáspár Református Egyetem színháztudomány mesterképzésén, 2021-ben pedig a Katarzisz Komplex Művészetterápia módszerével dolgozó egészségvédő és fejlesztő művészetterapeuta képesítést szerzett a Lelki Egészségvédő Alapítványnál. 2018 szeptembere óta tagja a RIM csapatának. Hosszú távú célja, hogy a színházi nevelést minél szélesebb körben megismertesse minél több korosztállyal, és szeretne új utakat nyitni a műfajban.
A RIM programjai
Hosszútávú program: Egész évadon át tartó színházpedagógiai műhelymunka, mely 14-25 éves gimnazista és egyetemista diákok számára biztosít heti rendszerességű programot. Ennek keretében a résztvevők háromórás foglalkozások során találkoznak, játszanak, dolgoznak egymással.
Témahét – minden év januárjában megrendezett egyhetes program a hosszútávú csoportok diákjainak, mely során a résztvevők a Radnóti társulatának tagjaival, kortárs színházi alkotókkal, művészekkel, színházi szakemberekkel dolgoznak együtt.
Ifjúsági előadások – A RIM-es diákok által létrehozott, korosztályukat markánsan érintő társadalmi témákat feldolgozó előadások. Feldolgozott témák voltak: nőiség kérdése (Keretek között, 2016); tinédzserkori szexualitás és abból fakadó frusztrációk (Kicsiny szekszualitásunk apró titkai, 2017); önbizalomhiány és megfelelési kényszer (Önbiztosító, 2017); el nem küldött levelek (Utó-Iratok, 2018); Szép Ernő egyfelvonásosai diákszemmel (Krémes, 2019).
Többlépcsős program: előadások befogadását és feldolgozását segítő program, mely során színházi és drámajátékokon, irányított beszélgetéseken keresztül a résztvevők az előadás fókuszában álló témákról, illetve egyes előadások különleges színházi formanyelvéről gondolkodnak közösen. Részei: előadásra felkészítő foglalkozás, az előadásnézés megnézése, előadás feldolgozását segítő foglalkozás.
P+R program: P+R – Pedagógus és Radnóti – A Radnóti fontos „parkolóhelye” pedagógusok számára, célja, hogy szorosabbra fűzze a tanárok és a színház közötti kapcsolatot, és a többlépcsős program minél több osztályhoz való eljuttatását is segítse.
MÉR: A Magvető Kiadó és a Radnóti Színház együttműködésével létrejött színházpedagógiai és irodalomközvetítési program, ahol találkozik a kortárs szépirodalom és a drámapedagógia, az írott szöveg és a fiatalok őszinte gondolatai. A MÉR egy állandó csoport számára kínál heti rendszerességű foglalkozásokat, a programot a Magvető Kiadó könyvekkel támogatja.
Részvételi színházi csoport: A program a felnőtt, 25- 99 éves korosztályt szólítja meg. A foglalkozások során hétről hétre találkozunk, beszélgetünk a minket foglalkoztató kérdésekről, problémákról. Játszunk, a dráma és a színház eszközeivel és annak nyelvén. Megosztjuk egymással a csoport számára releváns hétköznapi történeteinket, megkeressük azokat a témákat, amik mindannyiunkat foglalkoztatnak, amit aztán mindenki egy kreatív folyamat során bonthat és fejezhet ki. A munka során újragondoljuk a játszó és a néző viszonyát, és hagyományos szétválasztottságát. Célunk az előadásokon keresztül sok embert megszólítani, társadalmi párbeszédet, együtt gondolkodást indítva el.
Szervezet alapításának éve: | 1985 |
Első színházi nevelési program éve: | 2012 |
Eddigi különböző programjaink száma: | 500 db |
Színházi neveléssel foglalkozók száma: | 4 fő |
Nevelési program alkalmak száma (előző évad): | 140 alkalom |
Résztvevők színházi nevelési programjainkon (előző évad): | 1836 fő |
Elért iskolák száma (előző évad): | 30 db |